az oldal, az ételek szerelmeseinek

×

Értesítés

There is no category chosen or category doesn't contain any items

Pörkölt vagy paprikás? Paprikás vagy pörkölt? Sokszor még a kiválóan főzni tudó emberek sem tudják megfogalmazni, hogy a kettő között mi a különbség. Az alábbi cikkben az előző kérdésekre kapunk kimerítő választ, egy kis történeti áttekintéssel egyben.

Paprikás

paprikás (angolul papricache, románul papricas) a gulyással és a pörkölttel együtt a magyarok nagy hagyományú nemzeti ételei közé tartozik. A pörkölt házasítása a tejföllel a német konyha hatására következett be.[forrás?] [1] A francia származású, idősebb Marchal József (1832-1914), aki szakácsa volt III. Napóleon francia császárnak, Habsburg–Tescheni Albert főhercegnek és I. Ferenc József magyar királynak is, már az 1800-as évek második felében tejszínnel, tejföllel próbálta lágyítani a csípős paprikás "magyaros" ételeket. Ekkortól alakult ki az a hibás értelmezés a magyar gasztronómiában, amely a paprikást a pörkölt tejfölözött változatának kezdte tartani. A paprikást csak főzzük, míg a pörköltet saját zsírján pirítjuk. Mindkettőbe tehető tejföl, de az íze más lesz.

A Paprikás története

A paprikás története elválaszthatatlan a gulyás és a pörkölt történetétől, hiszen egyazon helyen és egyazon időszakban születtek, és együtt váltak nemzeti étellé. Mindhárom eredetileg az alföldi pásztorok egyszerű, de ízletes ételeként született, s lett külföldön is ismert fogássá. A pásztorok húsételkészítéséhez kapcsolódik az egyik legrégebbi tartósító eljárás is: az apróra vágott húst saját zsírján lesütötték, ami pedig nem fogyott el, vászonzacskóba rakták, és a pásztorkunyhó oldalán, szögre akasztották. Aztán a főzés idején elővették, és ebből a szárított, lesütött húsból készítették a paprikást. S bár a gulyásnak és a pörköltnek volt elődje, amelyet eredetileg borssal ízesítettek, a paprikás megszületésének elengedhetetlen előfeltétele volt a fűszerpaprika megjelenése a magyarországi konyhákban.

paprikás hús kifejezés először a szegedi piarista rendház rektorának, Klotz Bálintnak a számadáskönyvében fordul elő 1786-ban. Mivel a paprikát abban az időben egyértelműen paraszti fűszernek tartották, a paprikás húst valószínűleg a munkásoknak készítették. Mivel a paprikás hús kifejezés itt azt jelenti, hogy paprikával fűszerezett húsételről van szó, ma már kideríthetetlen, hogy gulyás, pörkölt vagy paprikás készült Szegeden.

Szirmay Antal a Hungaria in parabolis című művében a romlatlan magyarság szimbólumaként használja a bográcsban tálalt alföldi paprikás húst. A Paprikás Tsirke receptje először Czifray István Magyar nemzeti szakácskönyv című receptgyűjteményének negyedik kiadásában jelent meg 1830-ban. Érdekesség, hogy ugyanezen szakácskönyv a gulyás és a pörkölt receptjét is közli, tehát a három ételfőzési eljárás között ekkor már különbséget tettek. A paprikáshoz tejfölt is ad, s ez a polgári konyhához köti ennek az ételnek az átalakulását, s a tejfölös paprikás csirke innen terjed el az alacsonyabb néprétegek felé. Vendéglői megjelenéséről 1825-ből, Szegedről van adat. Az igényes pesti belvárosi vendéglők közül a Vadászkürt szálló vendéglőjének étlapján szerepelt a paprikás kecsege 1846-ban. Ekkor már a paprikás, mint ételnév, elszakadt az Alföldön használatos pörkölt/gulyás jelentéstől, és a vendéglátóipar tejfölös ételváltozataira értették.

Az Alföldön viszont a paprikás egyre inkább az ünnepi étkek rangjára emelkedett. Hódmezővásárhelyen 1868-ban a névnapi menükben már szerepelt a paprikás hús. Ünnepnapokon a tehetősebbek birka- vagy báránypaprikást, a szegényebbek tyúkpaprikást készítettek. A Nagykunságban igen gyakran főzték húsevő napokon, vasárnap vagy kalákában végzett munka esetén a dolgozóknak. 1878-től nincs olyan alföldi vőfélykönyv, amelyben ne szerepelne a paprikás feladásakor elhangzó versike. 1930-ban a mezőkövesdi lakodalmakban már megjelent a polgári konyháról származó tejfölös paprikás csirke, viszont a pörkölt csak az 1960-as években.

A paprikás főzése

Ha követjük Erdei Ferenc felosztását paprikás ételeinket illetően, akkor három csoportjuk van:

– a paprikás,

– a pörkölt,

– és ami se nem paprikás, se nem pörkölt, (idetartozik a gulyás (étel)).

„A marhapaprikás főzésének a klasszikus szabályai: a bográcsban olvasztott kellő mennyiségű zsírban hagymát fonnyasztunk, a tűzről levéve a szükséges adagú fűszerpaprika egy részét beletesszük, majd rá a húst összekeverve, aztán vissza a tűz fölé és óvatosan adagoljuk hozzá a vizet, s addig főzzük, ameddig szükséges. A sózást legjobb a forrás kezdetén végezni, s egyetlen külön fűszer, amit ugyanakkor biztonsággal bele lehet tenni, a piros csöves paprika. A fűszerpaprika visszatartott részét akkor kell hozzátenni, amikor már szinte megfőtt az étel.

Ily módon főzve biztosan jó lesz a marhapaprikás, és sohasem lesz csalódás, legfeljebb el lehet sózni, s ez ellen csak a lé hígítása az orvosság. A főzőmesterek egyéni stílusa és egyes vidékek hagyományai szerint azonban e klasszikus szabályoktól való többféle eltérést szentesített a szokás.

Makón például úgy főzik a lakodalmas paprikást vagy a majális ünnepi ételét, hogy a fűszerpaprikát csak a végén teszik rá. Ily módon tokányszerűen marhaízűbb lesz a lé, s ez nem kevésbé nagyszerű, mintha vele fő a paprikaíz. A piros csöves paprikát azonban ott is az elején beleteszik.

Sok helyen bort is tesznek a marhapaprikás levébe, mégpedig elsősorban fehér bort. Ez ízlés dolga. Pikánsabbá teszi, de ha sokat öntenek bele, kivált vörös borból, akkor savanykás lesz, eltorzul az íze. Tisztább ízű-illatú, ünnepélyesebb és „klasszikusabb”, ha bor nélkül főzik.”

– Részlet Erdei Ferenc Néprajzi ínyesmesterség című művéből (1971)

 

Bár a pörkölt és a paprikás igen hasonlít egymáshoz mind küllemileg, mind ízre, a főzési eljárásban fontos különbség van.

A paprikás elkészítésénél az edényben zsíron megfonnyasztják a hagymát. Ezután az edényt leveszik a tűzről, és hozzáadják az őrölt fűszerpaprikát. Erre azért van szükség, mert a paprika a zsírban adja ki legjobban íz- és színanyagait, de a tűzön megéghet és akkor megkeseredik. Ezután belekerül a hús, és ezen a paprikás, hagymás alapon főzik, amíg ki nem fehéredik. Majd egy kis vízzel felöntik és lassú tűzön készre párolják. Így a paprika és a hagyma íze szinte „beleépül” a húsba, s a zsírréteg alatt egynemű, sűrű szaft található. A paprikás készítéséhez bármilyen húst fel lehet használni, és általános szabály, hogy minél fiatalabb állat húsát főzik, annál kevesebb vizet kell alá önteni. Mikor készen van a paprikás, a nagyon csontos, nagyon mócsingos darabokat, melyek már egyébként megtették a kötelességüket, tehát beleadák ízüket és leveiket a paprikásba, érdemes kihagyni az ételből.

Paprikás változatok

A paprikásnak a gulyáshoz és a pörkölthöz hasonlóan rengeteg változata létezik, hiszen a hagymán és a paprikán kívül a hozzáadható fűszerek variációja rengeteg.

Marhapaprikás: nevezetes alkalmak ünnepi étele, amikor egy egész marha is főhet a bográcsokban.

Borjúpaprikás: a borjú húsa nem igazán felel meg gulyás vagy pörkölt készítésének, de remek paprikást lehet belőle készíteni.

Birkapaprikás: jellegzetes nagykunsági ünnepi étel. „Egy birka egy bogrács”, még azonos korú birkákat sem szívesen főznek egy bográcsban.

Csirkepaprikás vagy paprikás csirke: a leggyakrabban készített paprikás. Erdei Ferenc szerint az egyetlen, amelyhez illik a tejföl.

Halpaprikás: általában harcsából, tejföllel készítik. A halpaprikás eredetileg a halászlé népi elnevezése volt, és néhány helyen ma is az.

Egyéb paprikás módra készült ételek

A paprikás ételek közül eredetileg a hús nélkül készítettek voltak a gyakoribbak, a hétköznapiak. Az egész Alföldön elterjedtek és számtalan helyi változatuk és elnevezésük létezik. A legismertebbek:

paprikás krumpli: hasonlóan készül, mint minden magyar paprikásféle, de hús helyett krumplival (burgonyával) és virslivel, vagy füstölt kolbásszal.

krumplis tarhonya:

öreglebbencs:

gombapaprikás:

Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Paprikás

 

Pörkölt

A magyarosnak tartott ételek zöme lédús és paprikás jellegű. A pörkölt (angolul stew, németül Eintopf, szlovákul maďarský perkelt, románul tocană) ilyen étel. A pörkölt nevét jellegzetes alföldi pásztorételként, parasztételként egykorú szerzők az 1780-as évektől folyamatosan megemlítették és sajátos vonásának tartották, hogy paprikával készült.

 

„A magyar bors ugyanis annyira csípős, hogy a szemhez érintve megfoszthat annak világától. Ezért sokan ellene vannak; használata mégis elterjedt sokfelé…”

– Bél Mátyás: Notitia Hungariae, 1730.

„Eme törökborsot, mit itten paprikának neveznek, legközelebb kóstoltam meg először, éspedig káposzta tölteléke volt vele fűszerezve. Borzasztóan csíp, de nem sokáig, s a gyomrot igen melegíti. Úgy hiszem, hogy az ilynemű csípős holmik az ily rest vidéken igen hasznosak, mert ellenállnak a hideglelésnek. (…) Itt mindig a legkellemesebb volt előttem egy magyar nemzeti étel, hús paprikával, mely igen pompásan ízlett. (…) Ha már megérett, felfűzik és felakasztják, azután a összetörik.”

– Johann Centurius von Hoffmannsegg német természetbúvár naplójából (1793–94)

„A paprikás ételt javasolják a gyenge gyomrúaknak; a megrekedt náthában és fúladozásban lévőknek. Némely helyeken a paprika teáját házi orvosságnak tartják, minden rázó hideglelések ellen.”

– Diószegi Sámuel: Orvosi füvészkönyv (1813)

„A spanyol borsot Magyarországon paprikának nevezik és a magyaroknak legkedvesebb fűszerszáma. Hihetetlen, milyen mennyiséget tesznek nemzeti ételeikbe, amilyen a gulyáshús, (apróra vágott marhahús paprikás lével). Az erre nem szokott ínyre az a gulyáshús úgy hat, mint az izzó parázs, vagy még rosszabbul.”

– August Ellrich: „Die Ungarn wie sie sind” (Berlin, 1831)

A gulyás, mint főzési módszer, már az 1700-as évek végén készen állott. A pörkölt a gulyások ételéből fejlődött magyar nemzeti étellé. Az Alföldön a paprikás hús, azaz pörkölt, akkor szorította ki a kásával készült húsos ételeket, amikor az a lakodalmi ételek rangjára emelkedett az 1830-as évek és az 1900-as évek között. [2]A magyarság egyszerű földművelő népe eltanulva a receptet, a gulyások ételére már a „pörkölt” nevet kezdi használni. A gulyások húsétele és a paraszti pörkölt kezdetben egy és ugyanaz volt, azonban még hiányzott a ma ismert pörkölt ételünk alapvető fűszere, a paprika. Eljött azonban a „történelmi pillanat” és Európába megérkezett a paprika, hogy lassan elkezdődhessen a magyar pörkölt karrierje és kialakulhasson a ma ismert magyar konyha alapja.

„Egy halasi birkásnénak, aki levest soha se, sőt csak leveses ételt is hébe-korba, egy hóldnapba egyszer-kéttszer eszik, terhes korába is szintúgy meg lehet módjával engedni, hogy szalonnát, kenyeret, paprikás pörkölt húst vagy tarhonya kását egyen, és rá pályinkát vagy bort igyon, mellyhez hozzá szokott…”

– Zsoldos János: Asszony orvos (1802)

A paprikával készült és a magyarországi gasztronómiában tipikusnak tekinthető pörkölt ismertsége és népszerűsége az Alföldön megrekedt és nem terjedt tovább a legközvetlenebb magyar területek kivételével.

Az 1860-as évektől az alföldről szóló leírások a pörkölt étel halmozott alkalmazásáról tudósítanak. A leggyakoribb húsétel, ugyanakkor minden lehetséges ünnepi alkalom legbiztosabb étele. Nem vasárnap, ha nincs pörkölt – mondta a csongrádi szólás. 1875 után nincs nyomtatott alföldi vőfélykönyv pörkölt és paprikás nélkül. Túrkevén, Kisújszállás,Debrecen, Hajdúböszörmény környékén csak 1900 körül jelenik meg. Alighanem azért, mivel a pásztorok étele volt, nem volt elég rangos. Ezt a helyzetet Kecskeméten a főváros közelsége és a pörköltnek az elit kultúrában befutott szerepe törte meg. A pörkölt a lakodalmak rövidülése miatt terjedt lakodalmi szerepben az Alföldön. A rövidülés az étkezések számát is csökkentette. Ebben a helyzetben a pörkölt gyakran régebbi lakodalmi ételek, káposzta vagy húsoskása helyére lépett. Családi körben lábosban, ünnepen nagyobb vendégseregnek a legújabb korig látványosan bográcsban főzték, mint az egykori pásztorok.

"pörkölés" a magyaros konyhatechnika egyik fontos művelete volt, lényege, hogy hagymás zsírban pörkölték a darabolt húst, és addig keverték, míg vizét elvesztve zsírjára pirult. Tűzről levéve paprikázták, és utána kevés vízzel felöntve tovább párolták.

A pörköltkészítőket a „pörkölés” módján kívül talán leginkább a felhasznált hagyma mennyisége osztja meg. Szélsőséges, de gyakori felfogás, hogy a pörkölt szaftját a hagyma adja, ezért akár elképesztő mennyiségek is kerülnek a bográcsba. E nézet eredete a kaszárnyák konyhái körül keresendő. Az ortodox pörköltnek a zsír-hagyma-paprika alapon és a húson kívül más összetevője nincs és a paprika és a só az egyetlen fűszerei.

Erdei Ferenc szerint paprikás ételeinket három csoportba oszthatjuk: paprikás, pörkölt, és ami se nem paprikás, se nem pörkölt, (idetartozik a gulyás).

A régmúltban született „gulyás” elnevezés a „gulyásleves” ételünk nevében élt tovább az 1880-as évektől. A gulyás 1826-ban jelent meg először külföldi szakácskönyvben, s a neve meglepő módon "Wiener oder Golasch-Fleisch" volt, vagyis "Bécsi vagy gulyás-hús". A pörkölt viszont a nagyvilág étlapjain és menükártyáin az eredeti gulyás szóval lett megnevezve (goulash, gulasch.) S méltán vált az egyik legismertebbé a magyar konyha ételei közül.

1958-1959-ben a Statisztikai Hivatal országos reprezentatív adatgyűjtést végzett az étkezési szokásokról és a húsból készített ételek közül a pörkölt volt a leggyakoribb. Fogyasztása a városokban inkább a hétköznapokra, a parasztoknál viszont vasárnapra esett. Bár a pörkölt bármilyen húsból készíthető, azonban pörköltnek ma már inkább csak a vörös húsokból, leginkább marha, birka, sertés és a vadhúsból (szarvas, őz, vaddisznó, nyúl) készült ételeket tartják.

A magyar konyha három jellegzetes alapanyagból - a jó minőségű sertészsírból, az ízben, zamatban és illóolajban gazdag vöröshagymából, valamint a pirospaprika-őrleményből - olyan ízkompozíciót alkotott, amely a pörkölt jellegű ételeinket semmivel sem összeegyeztethetővé, magas élvezeti értékűvé tette.

A pörkölt készítése

A pörköltfélék apró kockára vágott húsból (a húst falatokba vágva), vagy csak az állat testrészeire szétválasztott nagyobb darabokból, paprikával fűszerezett és különböző ízesítőkkel rövid lére főzött magyar nemzeti étel. A pörkölt neve a régies pergelt szóból ered, ami annyit tesz: „pirított”. Az alföldi pásztorok hús nélkül készített étele a pergelt leves egyszerűen, gyorsan megfőzhető egytál étel volt. A bográcsban a füstölt szalonna kiolvasztott zsírjában a vöröshagymát megpirították, felengedték vízzel a krumplit és egy kevés száraztésztát tettek bele. Habár pörköltnek nevezzük ezt az általában húsból készült ételféleséget, nem szabad, hogy akár egyetlen darab húsnak akárcsak a széle is odaégjen. A pörkölt attól pörk-ölt, hogy megpirítjuk, a húst valamilyen edényben. (Legjobbak erre a mázatlan fémedények pl a régi hagyományos lemezserpenyők, vagy palacsintasütők, de a kínai vok is). A hús felületén pirosas réteg- az úgynevezett pörk réteg keletkezik a folyamat során. Ez a pirosas pörk réteg részben odasül az edényre, részben a hús felületén marad. Ha gondosan forgatjuk-kavargatjuk nem ég le sehol. Amikor kialakult a kellő pörkanyag akkor öntünk rá egy kis vizet. Épp csak annyit hogy leoldjuk az edényről az odasült-odaragadt pörkanyagokat, és belefőzzük a készülő ételbe. A víz hamar elpárolog, és újra kezdődik a pirtás-pörkölés. Ezt a folyamatot többször megismételve, egy olyan semmi más módon elő nem állítható ízvilág alakul ki ami jellemzi a pörköltet. A mai szakácsképzésben ezt a tokánykészítésnél oktatják, pedig ez az úgynevezettt őspörkölt. Amikor még nem volt paprika Európában, akkor is volt már pörkölt a magyar receptúrákban. Ez volt az.

A pörkölt és a paprikás között az a legnagyobb konyhatechnikai különbség, hogy a pörkölt esetében a húst pirítjuk, rövid lével és tejföl nélkül, a paprikást viszont főzzük, hosszú lével készül, és a végén lisztes-tejfölös habarással besűrítik. A pörköltet és a paprikást húsos tálon adják az asztalra, a gulyást viszont levesestálban ,amit kanállal esznek, mint ahogyan a levesféléket szokás.

Ha húsból készül a pörkölt, akkor a húst mindig a rostokra merőlegesen kell szeletelni, mert ellenkező esetben a rostokkal párhuzamosan darabolt hús rágós lesz, mivel szálas marad. Marhahúsból például paprikást többnyire nem szoktak készíteni, inkább csak pörköltet.

A magyar pörkölt lényegét adó fűszerpaprika zamatát, ízét, színét, fűszerező hatását a paprikafajtán kívül a szárítási, őrlési módok is befolyásolják, ezért gasztronómiai felhasználása nagyon változatos. Aromája és színe akkor érvényesül a legjobban, ha forró sertészsírba vagy étkezési olajba kerül, mivel aromaanyagai és színezőanyagai így oldódnak ki a legtökéletesebben. A sertészsírral vagy olajon aranyszínűre piruló vöröshagyma és a fűszerpaprika harmonikus együttese alapozza meg a magyar konyha számos ételének, köztük a pörkölt karakterét és pikáns ízeit. Ez az alapja a különböző húsokból készülő paprikásnak, de így kezdik a gulyáslevest is elkészíteni.

Pörköltváltozatok

A pörköltnek a gulyáshoz és a paprikáshoz hasonlóan rengeteg változata létezik, hiszen a vöröshagymán és a pirospaprikán kívül a hozzáadható fűszerek variációja rengeteg.

Marhapörkölt

Borjúpörkölt

Birkapörkölt

Csirkepörkölt

Vaddisznópörkölt

Nyúlpörkölt

Pincepörkölt (a paprikás krumpli és a pörkölt egyesítése, általában marha, ritkábban sertés, egyes helyeken vegyes hússal készítik.)

A pörkölt, paprikás, tokány és ragu ételféleségek elnevezései néha egymás szinonimájaként fordulnak elő, s néha az ételt jellemző alapanyag vonzza a nevet és néha a név vonzza az étel alapanyagát és az ízesítését. Erdélyben a pörköltet is tokány néven nevezik,[3] annak ellenére, hogy pörkölt módon készítik és paprikát is használnak.

Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Pörkölt

comments